2010. augusztus 2., hétfő

A hétvégi sváb napokra több százan voltak kíváncsiak


A Tasnádon lezajlott idei svábtalálkozó is rendkívül gazdag programokkal várta az érdeklődőket. Szerepelt ezekben zene, tánc, színvonalas előadások, élményekben gazdag kirándulások is.


Az idén nyolcadik alkalommal szerveztük meg a Tasnádi Sváb Kultúrnapokat. A háromnapos rendezvénysorozat idei díszvendége magyarországi Nagykállóról érkeztek Tasnádra. A péntek délutántól vasárnap estig tartó sváb napokon mindenki megtalálhatta a saját maga számára legszórakoztatóbb programokat.

Péntek délután a tasnádi Gemeinsam Ifjúsági Szervezet napjának megünneplésével vette kezdetét az idei svábtalálkozó, amelyet a Német Demokrata Fórum (NDF) helyi szervezetének székházában tartottuk meg. 17 órától egy szimpóziumra került sor a „Tasnádi sváb fiatalok jelene és jövője” címmel, melyen részt vett a magyarországi Nagykálló településnek delegációja is. A tartalmas beszélgetések után a vendégeket elvitték Béltekre, hogy megtekintsék a látványos pincesort, ahol borkóstolgatással zárult a nap. Szombat délelőtt Schmidt Mária vezetésével a két vendégcsoport egy rövid kiránduláson vehetett részt, melynek során ellátogattak a nagykárolyi Károlyi-kastélyhoz, majd innen Mezőpetribe igyekeztek, ahol meglátogatták a híres sváb múzeumot is. Délután 17 órától Johann Forstenheizler, az NDF Észak-Erdélyi Regionális szervezetének és a Szatmár megyei szervezetnek az elnöke egy tudományos előadást tartott a sváb településekről és a sváb építkezésekről.

Vasárnap délelőtt a tasnádi Gemeinsam Ifjúsági Szervezet által az oroszországi deportáltakkal készített videófelvételeket tekinthették meg az érdeklődők a tasnádi múzeumban. Délután 13 órakor kezdődött a hétvégi svábtalálkozó fénypontja, melynek során a különböző kultúrcsoportok – Magyarországról, Németországból, Szatmárnémetiből, Nagyváradról, Kaplonyból, Mezőpetriből, Tasnádról, Bogdándról, Nagykárolyból és Mezőfényről – ünnepi felvonulására került sor a város főterén. Ezt követően a moziteremben minden kultúrcsoport bemutatta a maga zenés-táncos összeállítását. Vasárnap kora este ünnepi vacsora, majd sváb bál zárta a három napos ünnepségsorozatot.

2010. július 25., vasárnap

Sváb fiatalok jelene és jövője Tasnádon

A Német Demokrata Fórum tasnádi szervezete idén is megrendezi hagyományőrző rendezvényét, a Tasnádi Sváb Napokat. Dr. Schmidt Ottó, az NDF tasnádi elnöke elárulta, hogy a háromnapos esemény július 30. és augusztus elseje között fog zajlani. Az ünnepségre természetesen idén is meghívást kaptak a metzingeni (Németország) és a nagykállói (Magyarország) kultúrcsoportok, amelyek évek óta rendszeresen részt vesznek a tasnádi rendezvényen, amely július 30-án a vendégek fogadása után a “Sváb fiatalok jelene és jövője Tasnádon” című szimpóziummal veszi kezdetét a fórum székházában.
Másnap délelőtt a Mezőpetri Sváb Múzeum kalauzolják a vendégeket a szervezők, majd ebéd után Johann Forstenheizler, az NDF Szatmár megyei elnöke előadást tart a sváb építkezésről az NDF-székházban. Még aznap a jelenlévők megtekinthetik a helyszínen a tasnádi NDF fotóarchívumából készült fotótárlatot. Vasárnap, a rendezvény zárónapján délelőtt a szervezők
bemutatják a tavalyi rendezvény keretében a helyi deportáltakkal készült rövidfilmet, amelyet Stier Ottó helyi diák készített, majd egy órától kerül sorra a hagyományos felvonulás a városközpontban. Ezt követően a résztvevők a volt moziterembe vonulnak, ahol megtekinthetik az ünnepséghez kapcsolódó kulturális műsort. A háromnapos rendezvény egy közös vacsorával, valamint egy sváb bállal zárul a tasnádi termálstrand egyik vendéglőjében.

Tag der Deutschen

Programm
30.07.2010

Bis 17:00 Uhr - Empfang der Gäste

17:00 Uhr - Symposium "Gegenwart und Zukunftsperspektiven der schwäbischen Jugendlichen aus Trestenburg", im Forum


31.07.2010
09:00 Uhr - Besichtigung des Schwäbischen Museums in Petrifeld mit den ausländischen Kulturgruppen

17:00 Uhr - Vortrag über den Baustil bei den Sathmarschwaben


01.08.2010
09:00 Uhr - Besichtigung der Videoaufnahmen der deutschen Jugendorganisation aus Trestenburg über die Rußlanddeportation im Museum von Trestenburg

13:00 Uhr - Festzug der Kulturgruppen im Zentrum der Stadt

14:00 Uhr - Kulturprogramm im Kinosaal